A mai napom a "sajátosság" jegyében zajlik. 

SNI (sajátos nevelési igényű) gyermek szülőjeként minden évben megjelenünk azon a bizonyos felülvizsgálaton, melyre egyre jobban szeretek járni. Nem történt ez másképp ma sem. Azért szeretek, mert megerősít és azért is szeretek, mert ilyenkor mindig inspirál valami engem a másképp gondolkodásra. 

Hazajöttünk a vizsgálatról és az alábbi cikk került a hírfolyamomba, talán nem véletlenül.

A legmenőbb budapesti helyekre járnak az első autista és aspergeres futárok

Végigolvastam a cikket és azon kaptam magam, hogy én vajon felvennék-e valakit, akiről tudom, hogy sajátos bánásmódot igényel? Nem a megváltozott illetve a csökkent munkaképességűekre gondolok, hanem azokra, akiknek valamilyen enyhébb fejlődési zavara van és nem tartoznak ebbe a speciális csoportba? Tanácsolnék-e ügyfelemnek olyat, hogy sajátos igényű munkavállalót foglalkoztasson? Valószínűleg igen, hiszen érintve vagyok, jó adag eredmény központúság jellemzi a munkamorálomat, mégsem tudok elmenni szó nélkül maga az EMBER mellett. 

Tény, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek száma évről évre nő,  s az is tény, hogy egyre nagyobb gondot okoz a fejlesztésükhöz nélkülözhetetlen szakemberek hiánya. 

Felmerül bennem a kérdés, hogy ha nem fejlesztik kellőképpen ezeket a gyermekeket, akkor később hogyan tudnak majd elhelyezkedni úgy, hogy számukra megfelelő és biztos megélhetést nyújtó munkahelyet találjanak? 

Elviekben ma Magyarországon integrált nevelés folyik a közoktatásban. Tegyük fel, hogy ez meg is valósul. Mondjuk egészen a középiskoláig. S mi a helyzet ezután? Ha nem megy felsőoktatásba a "gyerek", akkor talál-e helyet magának integrált foglalkoztatásban? 

Egyáltalán mi, HR-esek, képesek vagyunk-e integráló munkahelyi légkört kialakítani a mai piaci versenyben, ahol - tisztelet a kevés kivételnek - főként az eredmény számít? 

Fel vagyunk-e kellőképpen készülve arra, hogy egy SNI jelentkezőben meglássuk a benne rejlő értékeket és lehetőségeket?

Hangos gondolataim ezek, melyeket cikázás közben ebbe a bejegyzésbe szedtem össze. Bízom benne, hogy lesz az olvasóim között legalább egy olyan kolléga, aki ezután másképp tekint majd egy "kicsit más" emberre.

A Nagy Lépés Futárszolgálat példamutató. Nem véletlenül díjazták SozialMarie díjjal. Még sok ilyen foglalkoztatót és "sajátos szemléletű" HR-es kollégát kívánok kis hazánknak!

Seres Erika