#tanmese Volt egyszer egy ember, aki lement a pokolba, látogatóba. Az ördög körbevezeti őt és végigmutogatja neki a pokol összes szörnyűséges bugyrát, és, hogy mivel juttatja a pokolba az embereket. Megmutatja neki a kábítószereket, a bűntetteket, a helytelen táplálkozást, az egészségtelen életmódot, az ártalmas szokásokat, szóval mindazt, ami tönkreteszi az embereket, és már a földi életüket is pokollá változtatják. Aztán azt mondja: „Hadd mutassam meg neked a legnagyobb kincsemet és büszkeségemet. Ez az összes közül a kedvencem.” És beviszi az embert egy elsötétített szobába, ami olyan, mint egy múzeumi terem. A szoba közepén egyetlenegy üvegfalú vitrin áll, és a helyiség egyetlen fénysugara a vitrinben nyugvó tárgyra irányul. Az ördög azt mondja: „Íme a legnagyobb kincsem. Több életet tettem ezzel tönkre, mint az összes többivel együttvéve.” - De hát ez úgy néz ki, mint egy egyszerű ék. – csodálkozott a látogató. - Igen – feleli az ördög-, ez a kétely éke. Ha ennek csupán a hegye csúcsát be tudom ékelni az ember elméjének leghátsó zugába, már nyert ügyem van. Mert onnan már egyre beljebb tudom verni, hogy rést üssek aközött, amit meg tud tenni, és amit gondol, hogy meg tud tenni. És, ha el tudom érni, hogy kételkedjen magában, elérem, hogy az egész életét pokollá változtassam. Neked vajon beékelődött-e a fejedbe valaha a kétely éke? Ne engedd meg magadnak! Ha a fejben nincs kétely, az úton nincs akadály. #erikaseres #tanmese #szeged #magyarorszag #mik #ikozosseg #mese Facebook Tweet Pinterest Tetszik 0 2019. március 08. - Work and the City erikaseres.coach készítette ezt a képet. Tovább Facebook Tweet Pinterest Tetszik 0 Szólj hozzá! mese szeged mik magyarorszag tanmese instagram ikozosseg erikaseres